2017. március 12., vasárnap

Megcselekedtük!! 2017. március 11., szombat


Hatalmasat léptünk, óriási gólt lőttünk a Fátylon túlra! Nagy dolgot cselekedtünk! És ami ezután következik, arra nagyon, de nagyon régóta vártunk már.


Megcselekedtük
2017. március 11., szombat

Írta: Barborik Annamária





…Amit közösen elértünk, az még csak a kezdet! Hatalmasat léptünk, óriási gólt lőttünk a Fátylon túlra! Nagy dolgot cselekedtünk! És ami ezután következik, arra nagyon, de nagyon régóta vártunk már. Győzött a Fény a bolygónkon! Igen, a mi bolygónkon, mert a Föld a MIÉNK!! Az ember kapta a Teremtőtől. És mi évezredek alatt átéltünk mindent, amit e földi lét adott nekünk. Örültünk, gyötrődtünk, harcoltunk egymással és magunkkal, szerettünk és gyűlöltünk, feladtuk majd újrakezdtük. De azt hiszem, végül tanultunk hibáinkból, és megismertük a kiutat. Megszerzett tudásunk pedig idáig vezetett bennünket, hogy mi a fényt választottuk! Hogy soha többé nem kérünk az elnyomásból! Mert itt és most a Felemelkedést választjuk! Ezt oly sokan és olyan erővel kértük a Forrástól, hogy Ő megadta nekünk a lehetőséget. A lehetőséget, hogy kivívjuk a szabadságunkat. Igen, nekünk kell kivívni. Nem másnak helyettünk, hanem nekünk, égi és Galaktikus erők támogatásával. Mert eddig nem voltunk szabadok, de most azok lehetünk. Ezt eddig csak nagyon kevesen tudták, mert a sötétség soha nem engedte, hogy napvilágra kerüljön a remény. Minden eszközzel elnyomták az igazságot, azt az igazságot, amit nekünk jogunk volt tudni. Hogy VAN, ÉS MINDIG IS VOLT VÁLASZTÁSUNK! Hogy nem kell engedelmeskednünk azoknak, akik helyettünk hozzák a minket érintő döntéseket. Elültették a tudatunkba, hogy bábok vagyunk, és hogy mi, kis emberek valójában nem tehetünk sokat a rendszer ellenében. És hogy ez a rendszer értünk működik, és a rosszat is azért kell elviselnünk, mert a rendszer igazából jobban tudja mi jó nekünk. De ez hazugság! Ez nem jó nekünk, mert MI szeretnénk meghozni a döntéseinket, és senkinek nincsen joga ezt elvenni tőlünk.

Eltakarták elölünk a fényt, átprogramozták tudatunkat, és mi bár éreztük, hogy az árnyéknál van szebb, jobb hely is, de elhinni nem mertük. Mert azt mondták. Pedig van jobb világ ennél. Azt is mondták, hogy Isten csakis kiválasztott embereken keresztül léphet velünk kapcsolatba. De ez sem igaz, mert a felsőbb énünk által mindannyian képesek vagyunk létrehozni a saját kapcsolódásunkat a Forrással. Mert ez a FORRÁS AKARATA! És végül több mint egy hete megtörtént a katarzis. Annyian meditáltunk a Földért, hogy a Naprendszerünk is megtisztult a negatív plazma túlnyomó részétől. És azóta tudjuk, bizonyosan TUDJUK, hogy Együtt képesek vagyunk kilépni az árnyékból a Fényre! Tudjuk, mert MEGTETTÜK! Nemcsak elértük, de meghaladtuk azt a bizonyos kritikus tömeget! Olyat cselekedtünk, közösen, vállvetve, mi magyarok együtt más nemzetekkel, hogy az Ég büszkén tekint le ránk! MEGCSELEKEDTÜK, ami a mi feladatunk volt!




És most valóban kinyílt az a bizonyos kapu, ami befogad bennünket, amin keresztül beléphetünk oda, ahova már egy jó ideje annyira áhítozunk belépni. Jézus is erről beszélt, ez az Új világ, amiről most Cobra azt mondja, készüljünk az Áttörésre! A Felemelkedett Mesterekkel, Asthar parancsnoki flottájával közösen, az Angyalok segítségével, mi, EMBEREK, történelmet írtunk! Olyan erőket mozgattunk, hogy az Eseményig hátralévő idő a felére csökkent.

 Ezért azt mondom, most már nem állhatunk meg! Most vasárnap tegyük meg újra, és március 15-én ismét tegyük meg majd újra, amit már egyszer megtettünk! És ne azért, mert félünk, hogy nem lesz meg ebben az évben az Esemény. A félelmeink csak elválasztanak a megvalósulástól. Hanem azért tegyük meg, mert érezzük az ízét a diadalnak, látjuk a fáradságos utunk után bennünket váró oázis szépségét, az ízét az örömnek és pezsgő érzését a SZABADSÁGUNKNAK! Érezd át, alkoss róla képet, erről legyen víziód, mert ez már a miénk! Ezt senki nem veheti el tőlünk, ha tovább dolgozunk rajta. 

Most teremtjük meg a jövőnket, és mi nagyon nagy harcosok vagyunk! Kitartóak és céltudatosak is vagyunk, mert a fókuszban az a világ ragyog, amiért dolgozunk. És az egy nagyon szép világ! És tele van szeretettel és fénnyel. És nincs több hazugság, nincs illúzió és nincs fátyol. A jobbik énünk van ott, aki már megszabadult a fájdalmaitól, téveszméitől és sértettségeitől. Aki már nem akar másokat bántani, aki nem a pénzben méri a szeretetet és hatalmat.

Fogjunk össze! Most vasárnap újra fogjunk össze, és meditáljunk úgy, hogy ismét megfelezzük az időt a felszabadulásunkig. Ne felejtsük el, mi emberek kellünk hozzá, hogy a világunk átalakuljon. És a bennünket támogató Fényerők mosolyogva néznek le ránk, mert dicsőítik a bátorságunkat!
A FÉNY GYŐZELME!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése