2015. december 17., csütörtök

Ez a titokban épült földalatti templom, a világ nyolcadik csodája! 12.16.

ÉLET-STÍLUS 1362

Ez a titokban épült földalatti templom a világ nyolcadik csodája

Vincze Miklós
Vincze Miklós
KULT ÉS KULTTALAN. 2015. 12. 16. 16:01
Az Alpok lábainál, harminc méteres mélységben bújnak a színpompás Emberiség Templomai, amely tizenhárom éven át észrevétlenül épült.
1975-ben Oberto Airaudi (1950-2013) huszonnégy hívével alapította meg a Damanhur néven ismert New Age- és újpogány elveket követő közösséget, mely nevét az azonos nevű egyiptomi városról kapta. Három évvel később egy csillaghullás után Airaudi kijelentette, hogy itt az idő egy óriási, földalatti templom megépítésének, amelyekhez hasonlókat már tízéves korában, egy látomásban már látott.
15937114375_8d02dd43e1_b
A közösség főépülete
A munkának mindenféle mérnöki képzettség nélkül, egyszerű szerszámokkal láttak neki, ami első hallásra nem vetítette elő a sikert, Airaudiék mégis megcsinálták a lehetetlent.
17964572830_d735fe96fb_o
Építés, 1985
A szigorúan titkos munkákra tizenhárom évvel később derült fény (1991-ben az olasz rendőrség egy közelben lakótól kapott tippjének köszönhetően), de addigra a templom már öt szinten terült el, melynek termeit több száz méter hosszú folyosó kötötte össze.
Mindezt előbb egy robbantással teljesen el akarták törölni, mivel építési engedéllyel nem rendelkeztek, de a helyiek nyomására megmenekülhetett, építése és díszítése pedig tovább folyt.
8053223804_0d86635c39_b
A templomok bejárata az épületből nyílik
A nem ritkán hét-nyolc méter magas termek gazdagon díszítettek, mozaikokkal, színes üvegablakokkal és domborművekkel vannak tele.
6912691189_1a00eb86c8_b
6912713143_ec7546ab3d_b
A Damanhur mára világszerte több tízezer követővel rendelkezik, de a komplexumot már turisták is látogathatják, sőt, néhány kisebb teremben akár az éjszakát is eltölthetik.
6912739735_1dd9a4a051_b
Az önfenntartó közösség intézményei négy részre (A Meditáció Iskolája – tradíciók, rituálék megtanulása, A Társadalom Iskolája – társadalomelmélet, Az Élet Játéka – tapasztalatszerzés, A Technarkát – a belső finomítása) tagolódnak, és a lakói is négy kasztba tartoznak. Az A csoport mindenét megosztja a többiekkel, és egész évben a közösségben él, a B pénzügyi segítséget nyújt, és a hét legalább három napját a templomban tölti, a C és D csoportok pedig a világ bármelyi pontján élhetnek, annyi különbséggel, hogy a C-nek el kell végeznie a Meditáció Iskoláját.
Néhány fotó a belső térből és a csodás üvegfelületekről:
15935999581_af9de5b5f9_b
15862796898_58e8a851b9_b
15864202809_efa2c09867_b
15818431425_e7bd31479b_b
10290601516_076c1719f8_o
17010762025_b226030f96_b
15864204689_be471d6c30_b9266749233_853bdd866d_b
15318964883_d9aba99247_b
15937982845_7d44127d14_b
22303549075_dd3a16a9f1_o
6912725117_682542baa6_b
16050238515_447fab4a59_b  15862968650_f2a944b540_b  15765622920_2f0b89734b_b  15937329812_022c37e0c0_b 11118533704_87a57c11ea_o
11512524275_9d54ddd69f_b
12677752295_17813993f7_o
Fotók: The Temples of HumankindDamanhur/FlickrDamanhur/Facebook 






8 megjegyzés:

  1. Figyu!?? Az utolsó három képen MIND ! Ott vannak: az Atya, az Anya, és a Fiú !
    No ez így az igazi Szentháromság!!!
    Csak örülni tudok, és gratulálni!

    VálaszTörlés
  2. Ez az ezoterikus semmitmondás, és a mégis roppant látványos megjelenítés példája, minek a valódi működéshez semmi köze, bár összehord hetet-havat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek veled, Tamás. Ez valami szabadkőműves agyalmány. Semmi köze nincs sem a Teremtőhöz, sem a teremtett világhoz. Csak az egóhoz. Üdvözlettel: Lőrincz Ibolya

      Törlés
  3. Ez is egy vélemény. Örülnék, ha más is hozzászólna.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes,de szerintem ez a káosz temploma.

    VálaszTörlés
  5. Tele van kozmikus jelekkel. Akkor lenne igazán nagy élmény, ha értenénk a képek, jelenetek "meséjét". Azt hiszem érdekes feladat lenne egyenként megfejteni, a munka megfelelne egy beavatásnak is. Én így is csodálom, és köszönöm.

    VálaszTörlés
  6. Még nem volt kész a templombelső, amikor a fotók készültek. Ez az egyik.

    Amikor Istent kérte egyik igaz híve, és Ő megmutatta magát neki, akkor az ember elrettent attól amit látott. Olyan sokrétű, bonyolult és nehéz volt az elméjének, hogy nem bírta, csak pár pillanatig elviselni.
    Ez a templom is ilyen kicsit... Isten van benne, minden darabkájában.

    VálaszTörlés
  7. Mindenki abban hisz ami üdvözíti, de a díszítés hetet-havat összehord, szörnyen ízléstelen

    VálaszTörlés