Oldalak

2014. június 30., hétfő

AVATARA: Az édenkert titkai - videó

 

 Az őskeresztény vallásról és az őskeresztények életéről szóló előadássorozat első része, melynek célja, hogy közelebb kerüljünk Jézushoz, és az igaz tudáshoz.


AVATARA: Az édenkert titkai 

https://www.youtube.com/watch?v=M6HVpXni6h8 

 

A gnoszticizmus a korai keresztény vallási irányzatok neve. A szó töve, a gnózis görögül tudást jelent. A gnózis, mint az igazi tudás tana, abból a vélekedésből indul ki, hogy létezik igazi tudás. (Wikipedia)

 

A Balaton és élő vizeink tisztasága -Kajelá

 

Egy hely és ország adott energiája, szereret szála, a víz állapotából szűrhető ki.
A vizek legendája hosszú időre tekint vissza. Mindig tisztelték és szeretették az emberek, bár nem csak azért mert az ivás feltétele, hanem mert jelzés értéke mindig, azonnal megmutatja a földi történéseket.



2014.29.június


A Balaton és élő vizeink tisztasága
Kájelá





Balaton


Boldogasszony édes vize, miben fürödtök és örvendésetekben egy újban úszik minden feltöltődött részetek.
Észrevehető változás és megannyi átkódolás történt meg rövid időn belül, amit testetek igencsak megérzett.
Egy igazán fergeteges időszak van mögöttetek és még előttetek is. Ennek hatványozott megmutatkozása, ami a test azon részein érezhető, ahol kisülések és deformitások vannak vagy voltak bármikor és lenyomatodban ez még érzékelhető. Megannyi felszakadt seb és sérülés, sérülékennyé tesz benneteket.
A tanítások által egy igen előrehaladott állapotban vagytok, de mégis, ez az idő egy merengés és visszavonulás időszakát is magában foglalja, minek megélése megújító. Határozott érzések és kimondott szavak csatái, amik segítő szándékkal tanítanak benneteket és általatok másokat.
Boldogasszony ideje ez az időszak, mondhatnám a feladatok kiosztása és a munkálatok ideje is egyben, ami tükrözi mindazt a változékony időszakot, ami megmutatkozik előtettek.

A Balaton energetikája megduzzadt, kisülésektől áthatott és információtól duzzasztott, termékeny, tengernyi álló víz, mi felforrt és fel is frissült egyben, egy igen intenzív kapcsoló által.
Az Égi kapcsolat behatása igencsak jelentős és fergeteges.
A víz méreganyaga, s az emberi méreganyag felszínre kerülése, nem tartalmaz valójában a testre semmilyen káros anyagot, bár a szeretet, sok embernél annak számít, hiszen bezárult világában sokként éri ez a magas szereret hullám, ami a vízben körbe veszi a testet.
A Balaton energetikája jóval magasabb jelen pillanatban, mint bárhol máshol a világban, a vizet tekintve. Ez a folyamat hosszasan eltart és a tisztulás a lélek megannyi sebét lemosva hozza felszínre, az igaz hitből táplálkozó tudás diadalittas rendjét.

A „vízmérgezés” eredete orvosilag teljesen kimutathatatlan, csupán rejtély és találgatás ennek oka és eredendő kezdete.
A város energetikája (Balatonfüred) megbomlott és a túltisztítás az ember által, a visszájára sült el.


Hogy lehet egy ilyen Áldott helyet tisztítani és mérgezettnek tekinteni? – A méreg az elmében van és a szívekben, a tengernyi mélyben lévő elfojtott érzelem és küzdelem jött felszínre, hiszen a Magyar ember küzdelme már véges, mint egy mérgezés mutatkozik meg és elfáradtan a tengernyi méregben tisztaságot kutatva kiált: Ments meg!”
Gyermekek, nők és férfiak is részesei, hiszen a családok küzdenek és árral szemben úszva a lehetetlent vállalva élik az életet.
A tengernyi adósság és elkeseredett életek, a megtisztulást kérő és váró jelenlétek hisznek, hogy az árral szemben a hullám erős felszínen való maradása, egészségben találja a testet és a teret.
A test kifáradt, elgyengült és szinte vért izzadó, elfáradt emberek dőlnek ki, kiknek a lelkesedése leapadt és versenynek élik meg a holnapot. Valaki győz, de többen veszítenek.

Küzdelem helyett inkább éljetek és higgyek, de ne annak, aki betegséget sugallva elválaszt titeket a Szent, oltalmat adó víztől, tengertől, Boldogasszony medencéjétől.
Hitben megújulva érezzetek, ússzatok a boldogságban és teremtve éljetek. A víz iható minősége, a lélek itala, a test szervező állapotára kiható, teremtő energiája, mit be lehet gyűjteni és tenni vele a kijelölt dolgokat. Zongora billentyűi, ahogy játszanak emberek, a jót meg nem hallva, s inkább hisznek a hírnek, hogy mérgezett ez a víz.
Áldott az idő tengernyi cseppje és áldással telt Kárpát medence, édes vízzel telt tenger a balatoni medence, mi Földanya igazi méhe, melyben átlehet alakulni és megszületni, hogy élj és érezz.

Végre lássatok már tisztán! 

Nincs birodalom a víz alatt és komplexumok, amik elrejtik és elveszik mitek van.

Ez egy félelmet fenntartó, irányított információ, mivel szövetséget köttök – teljesen lezárt valóság ébredt világa, mikor elhiszed ezt.


A Balaton tiszta, csupán számotokra még érzékelhetetlen labirintus rendszer van a fenéken, amitől jókedved lehet, hiszen azok építették és építik a saját jelenlétükkel, akik itt éltek sok-sok ezer évvel ezelőtt és tudták, hogy mikor e hely feléled, ébren lévő világ néz a tükörben.

A víz igaz története abból áll, hogy megfürdesz Boldogságos Anyánk igaz, szeretet tengerében, a Balaton medencéjében.
Működő kristályok között egy tiszta érzet, megvilágosodott folyamban kitárt karral a csodát benne megélve tedd ezt és fürödj bátran, hiszen bőségesen ad neked olyat, amit eddig nem érzett tested, de keresett lelked. Ezt a vízben találod meg, nyitott szíveddel belemerülve.


A Balaton igaz vize, Áldott Anyánk igaz tengere.
A Balaton tengernyi öröme ajándék, megfáradt, felfrissülni vágyó lelkednek.
Áthatott jelenlétek és megélések.
Tengernyi, varázslatos ébredések és virágzó, vízzel teli, átható bemerítkezés az élet tengernyi szépségébe.
A Balaton tiszta vize itat és felélénkít, hogy dolgod örömmel tegyed.
Élj bátran és fürödj örömben, Boldogasszony földi méhében.

Fotó: Dombi Katalin Milly







Boldogasszony üzenete a vizekről


Köszöntelek benneteket, kik itt vagytok szívetekkel kinyílva, tulipánok és erős karok, nevető gyümölcsök – gyermeki játékkal és szépségetekkel élve a pillanatban.
A legtöbb ember élete megújultan látszik, és erőt kovácsoltatok a sok megélt és megtapasztalt forrásból érkező ajándékból.
A vizek legendája hosszú időre tekint vissza. Mindig tisztelték és szeretették az emberek, bár nem csak azért mert az ivás feltétele, hanem mert jelzés értéke mindig, azonnal megmutatja a földi történéseket.


Egy hely és ország adott energiája, szereret szála, a víz állapotából szűrhető ki.
A szó érdekes nektek: „kiszűrhető”.
A világot kicsit megmérgezte a küzdelmes hétköznap, a sok verseny az idővel, emberekkel és pénzzel.
A sok átírt program, az üledékből felszínre tört és a jelenlegi állapot számotokra azt mutatja, hogy az utatok során felszínre hoztátok és megtisztítottátok a saját életeteket és a múlt megannyi „hibájából”, döntéséből származó mérgezést.

Egy elengedés időszakában vagytok mindannyian, kik szeretve szerettek és már hitetekkel építettek.
A virágokat jó minőségű, tiszta vízzel érdemes locsolni – hát éppen ezért, a ti világotokat, virágzásotokat is jó vízzel locsoljátok, de nem tisztítva kell ezt tenni, hanem jó forrásból kell meríteni és ebből nyugodt szívvel inni.
Az iható víz tiszta forrás, és a te visszaigazolásod, hogy beleteszed-e a tested és mersz-e inni a vízből, amit folyamatosan tisztítotok.

A tisztaság mindig a te pillanatnyi tisztaságodból tud töltekezni és ezáltal oldani és felszabadítani.
Jó szembe nézni mindazzal, amit eddig hitetek által kialakítottatok, de szükséges immár túlhaladni a régi szokásokon, felismerni a múlt igazságát és ennek tanító jelentését, amit általatok lehet csupán működtetni.
A világon lévő vízkészlet energiája nagyon mérsékelt életet mutat, annál inkább a ti országotok fényes völgyében, ahol a víz szikrázó ereje mindennél többen tud adni jelen pillanatban, mint eddig hitted.

A Balaton medencéje, a karommal átfogott vízkészlet. Teljes mértékben tündöklően tiszta életerővel ellátott és élő tulajdonsága abban a pillanatban tud a tied lenni, amint kitárt karral egy kortyot merítve szádhoz emeled, hiszed és bizonyosan elfogadod, hogy a forrásomból merítesz, ami édes, gyöngyöző és megtisztult állapotban van mindaddig, míg bele nem avatkoztok saját technikátokkal, felébresztve az élőt.

Kell-e az élőnek és egészségesnek gyógyszer?
Kell-e az élettel áthatott tündér víznek, átmosó áthangolás?
Kell-e építeni azt, ami már készen áll és vár?
Kell-e megmutatni a tudást, hogy ezzel híressé válj?

– A víz emel, ahogy tested engedi ezt!
– A víz áthangol, ahogy befogadod sejtjeidbe!
– A víz tisztít, hiszen a víz öle Én magam vagyok!
– A víz csodás rezgése mindaz, mit én hordozok!

Kérni lehet-e tőletek, hiszen ti is szoktatok? Én egy példát mutatok.
Vár a tengernyi csepp, mi biztonságot és oltalmat ad, tiszta erőt sugározva feltölt és átkódolja energia szintedet.
A napozó és fürdőző emberek öröme elegendő, hogy jó legyen mindaz, mit képviselek.

Te mikor fürödtél benne, és mikor tisztítottad?
Te mikor ittál belőle egy kortyot vagy szádat, e vízzel mikor mostad?
Te a gyermekeidet fürdeted-e, e Szent térben, hol áldással teli cseppjeim élnek?
Te indokolatlanul belemersz-e menni, a munkád után?

Az legyen e vízben és tegyen bármit is, ki fürdik benne és engedi, hogy világa kinyíljon és a virága világát öntözze bőségesen.

A víz, emelő karom, mi küzdelem nélküli világot takar, melyben leengedett állapotban vígan úszhatsz és felszabadult örömödben fürödve, megtisztultan tovább haladhatsz.
A kérdésem csak annyi nekem: Mikor fürödtél e tóban, mi tengernyi örömet ad? – Vagy félelem van benned, mikor e nyílt vizet látod és ennek ellenére te tisztítod!

Ne tedd!

Az Égi Áldást nem tisztítva kell magadhoz venni, az Áldott ételt sem tisztítva kell enni, hanem elfogadni és örvendve magadhoz véve, testedbe befogadva éltetni.

A víz áthangolása a te hangod és pillanatnyi hordozott lenyomatoktól teljes világod.
Merülj el a gondolataidba és mond őszintén, hogy te képes vagy a forrást tisztítani, mert olyan csiszolt gyémánt vagy – aki erre képes?

Engedd el magad és fürödj tengernyi szeretetem cseppjeibe, mikor a vízhez érsz, e Áldott Kárpát medencében.
A forrásokból isztok és hisztek tisztaságában, de a tavak igaz világától féltek, hiszen testeteket féltitek. Ébren lásd hát a csodás vizek üzenetét.

Fürödjetek, merítkezzetek és megtisztulva csupán köszönetet mondva, elcsendesedve menjetek és munkátokat végezzétek, melyben segítek.

A vízben van mindig az új üzenet, a változás és az Égi Áldás, – ezt gyűjtik összefogva a tavak.

Tud ez koszos és piszoktól teljes lenni? – A félelmetek hordaléka csupán e gondolat, nem az igazság!
A vizek hatóanyaga az életed maga, gyűjtő folyama a forrás adománya, édes íze az élet ajándéka, életed megváltása.
Félelemmel már ne tegyetek ellene, hogy jobbnak lássátok a vizeket mint önmagad, ezzel lefedve a hiányosságodat.
A víz elem a szeretet ajándéka neked, melyben benne van a nap tüze, a szél üzenete és a föld lüktető szíve.
Engedd át magad e tiszta érzésnek és fürödj békében, hogy szíved vezetve feltöltsön és kódjaid élve éljenek az új, virágzó világban benned és körülötted.

A Balatontól való félelem visszatartó ereje, a múltbéli minták és vezénylések képe és képlete. Indokolatlanul a figyelmet máshová helyező információ megállít attól, hogy ennek a vízalatti világnak, s tündér teljességnek átadd magad és annak az érzésnek, mi jelen pillanatban felfrissítve ápolná tested minden részét, baját, s mi bánt és fáj.

TE légy magad a forrásban álló tiszta létező, fürdőző és megmerítkező. Emberként, gyermekként így többet kapsz és adhatok nektek, mint mikor fordított a helyzet és te tisztítod a Boldogasszony medencéjét és rendszerét. Hiszen ez kacagás és nevetés – mit láthat szemem – oly sokszor nekem, mikor megannyi kiábrándult és jéggé fagyott, érzelemtől kiégett ember akarja megújítani a vizeket. Inkább hűtsd le magad és részed lehet a feloldozásban.

A víz csodája, életed forrása.
A víz ereje, a nap sugárzó áldása.
A víz összegyűjtött cseppje, a holdsugár tiszta fénye.
A víz az életed forrásába merít, ébren élő ember légy élve, élj és tisztulva taníts.

A fürdőzök boldogsága boldogságot ad nekem, a gyermekek játékos nevetése, ahogy belemerülve szeretik a vizet, s gazdag pillanatot hoz felszínre, mi még több szeretetet adva tovább tisztít.

Megszépült világotok aranykorában fürödjetek bátran Magyar emberek. A Balaton, a Kárpát medence tiszta forrása, mi élő vízként ajándék és áldás neked.

A gazdag emberek virágzó létezésében, minden édes víz megélénkíti a már működő világosságban létező Áldott életet.


 

A Víz

A víz éltető ereje körbevesz és ellát titeket.
A víz életet adó cseppjei segítik, hogy élők legyetek.
A víz harmatos nedűje, virágzást ad lelkednek.
A víz Isteni adomány, mi tiszta, senki ne tisztítsa meg.
Hiszen ha feltölt és örömöt ad neked, tiszta a víz.
Hiszen ha boldogság benne lenni, tiszta a víz.
Hiszen ha ragyog benne tested, lelked, szellemed, tiszta a víz.
Hiszen ember nem tudja ily tisztává tenni, ezért egy dolgod van csupán:
Hittel imádkozni és megköszönni, hogy még hosszú éveken át éltedben adjon neked
örömteli, éltető perceket és nedve hangolja át megfáradt testedet.



Fotó: http://www.fotozok.hu/index.php?lap=webgaleria.html&kat=14&kep=16151



Szeretettel
Kájelá





Nimród fején a korona - Szent Iván éjszaka



Négyszögre rakott tűzkupola, mely hiába "sarkos" fölülről a fény kört formál. Ennek a körnek azonban szögletes abroncsa van. Fölfelé tör a fény, s ott, a legtetejében ül az Atya, aki e pillanatban itt van közöttünk...

2014. június 22., vasárnap

Nimród fején a korona - Szent Iván éjszaka
 
Szent Iván éje telve van szokásokkal, hagyományokkal. Nem vesszük sorra őket, de nem  dőlünk be az "ősi pogány szokás" típusú eltusolásnak sem.

Annyit mindenképp tudnunk kell, hogy az Ikrek időszakából átfordulunk a Rák idejébe ezzel a jelmondattal: "Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell". Keresztelő Szent János mondta ezt Jézusról, s mindez gyönyörű summázata az ikerség értékrendjének, a magyarság értékrendjének. Az egyik fél, azaz János, már látott, mikor Jézus még alig, és gondolkodás nélkül emelte maga fölé Jézust. 
Az égi Nimród (Orion) ezekben a napokban kapta meg fénykoronáját. A kelő nap fénye beragyogta fejét. Nimród egy beavató csillagkép, a fénykorona beavató korona. Jelenleg egyetlen ilyen koronát ismerünk itt a Földön, ez a magyar Szent Korona.

Mibe avat be Nimród? A fent és a lent kettősségébe, melyet öve választ ketté e földön. A fölső fényt le kell tudni juttatni az alsó világba. Az égi szentséget földi szentséggé kell varázsolni.

Ezek után nézzük, mi történik Szent Iván éjjelén. Az égi fényt a földön meggyújtják.
Tüzét megrakhatjuk,
Négyszögire rakjuk,
Dícsérendő az Atya e világon!

Négyszögre rakott tűzkupola, mely hiába "sarkos" fölülről a fény kört formál. Ennek a körnek azonban szögletes abroncsa van. Fölfelé tör a fény, s ott, a legtetjében ül az Atya, aki e pillanatban itt van közöttünk...

"Mely magas rutafa,
Ága elágazik,
A tengeren általhajladozik."


... az Atya, mely magos rutafa. A rutafa Istenfa, citrusfélét, fenyőfélét jelölt, de nem a fajta, a típus fontos, hanem az élőnek az a minősége, ahogyan reá tekintettek. Az istenfa Szent volt! (Mi csodálkozva hallgatjuk, hogy pl. Indiában a tehenet szentként tisztelik és le nem vágnák, bele sem gondolunk, hogy mi már semmit nem tisztelünk szentként.) Az istenfán jutunk el a teremtés forrásához és ő mihozzánk, a szívünkbe. Az istenfa hegye csúcsán át mutatták meg a gyermekeknek minden este a sarkcsillagot, a forrás irányát, ahogyan erről a "honfoglalásos" írásaimban szóltam. 

Fotó: Daróczi Csaba

A rutafa nem a fafajtát jelöli, hanem az isteni közelséget, mely egy fölső kapun át érkezik. A tűzbe zöld ágakat, illatos növényeket szórtak, s ez nyújtotta a lángot. A Tejút is ilyen rutafa, hiszen oda juthatunk általa, s láttuk, hogy épp Nimródtól ered. Ága elágazik, a turul két minőségévé, Attila és Álmos ágává. A "tengeren" általhajladozik. - A tenger a csillagos ég, melyen hídként hajlik át a Tejút. S a "magos" nem csak méretet jelöl, hanem egyben a termő-teremtőerejét is jelöli. De rutafa lehet még valami, mi áthajlik a földi síkon, ága elágazik, s az Atyához a legközvetlenebb utat jelöli... Krisztus útját: ez maga a kereszt a Szent Koronán, mint az iménti képen láthatjuk. S alatta az Atya... ki Jézusban jelenik meg közöttünk. 
"Selyem-sárhajú Magyar Ilonának,
Haján felül gyöngykoszorúja gyöngy."
Miért pont "selyem-sárhajú"? Azért, mert ismét csak a Tejútról van szó... Magyar Ilona, ez estben akire szükségünk van, Tündér Ilona, a tündérek királynője. Akinek aranyhaja az égen, a földi közegben selyem-sár hajjá válik. Fényes és nemes, sárga és termő, életadásra, fogantatásra kész. (Sár-lik a kanca is, ha csikót foganna... nyilas népe, fehér ló fia...) S haján felül "gönygykoszorúja"  az állatövi 12-es, mely valóban gyöngy. Virágnak virága - gyöngykoszorúja gyöngy, azaz a teremtő és teremtett egysége. A gyöngyös párta, mely a kiáradó szellemiség, s lelkiség jelölője... ez a női oldala annak, ami a férfi oldalon így jelenik meg, levezetve az égi energiákat a földre: 
Szent Ivánkor a lehozók, a csüngők mi magunk vagyunk, a magunk test-lélek-szellem hármasával. De Magyar Ilonának nem korona,hanem koszorú kell, mert ő másra készül, más a dolga. De mi? Meséinkben milyen vizet lehet a tündérek kútjáról hozni? Az örök fiatalság vizét. Kezd már összeállni a kép?
"Tyüzet megrakájuk, négyszögre rakájuk.
Egyik szögin űnek szíp öregasszonyok,
A másikon űnek szíp öreg emberek,
Harmagyikon űnek szíp hajadon lányok,
Negyediken űnek szíp ifjú leginyek."
 Minden, hangsúlyozom minden témabeli irodalom a tűz körüli elhelyezkedésről ír e sorok kapcsán. Pedig nem erről, vagy nem csak erről van szó. Egyik "szögiről" a szép öregasszony átugrik a "korona" fölött, maga is bekerül a közvetlen isteni "áramba", ahol Tündér Ilona közbenjárásával átfordul, megfordítja az időt... s másik oldalra szökkenvén, már a "szíp hajadon lányok"  közé érkezik. Mi mást is tehetne az ember itt, a Rák jegy mágikus ünnepén, mint az örök fiatalságot varázsolja az életébe?  
A Szent Korona "programjában" a gyógyítás kettős erővel szerepel Szent Kozma és Szent Damján képviseletében. Mit tudunk róluk? Keveset, de azt tudjuk, hogy ikrek voltak, akik vértanúhalált haltak. Mivel hitük megtagadására nem tudták rávenni őket, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették, de a kötelékek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra. Ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket. Akkor oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Vagyis mi mást képviselhetnének, mint az örök életet? (Végül egyébként karddal oltották ki az életüket.) 
Íme hát egy Szent Korona szertartás, ami az örök fiatalságot varázsolja. Nincs az évkörben két egyforma céllal történő tűzgyújtás, ezért sem volna szabad annyival elintézni az ünnepet, hogy a megtisztulást szolgálja e rítus. 
Miért háromszor ugorják át a Tüzet? Mert így formálódik ki az az őskép, amit minden gyermek hordoz, a Szentháromság, a Szent Korona. 
Miért Szent Iván, ha Keresztelő Szent János ünnepe? Bizánci hatás... írják mindenütt. Hogy lehet, hogy mindenhol megőriztük saját, tudatos névadásunkat, de itt egy bizánci név jobban tetszett? Mert lehetne erről is szó, a szlávok K. Szent Jánost Ivan Kupala-nak nevezik. Kupala-kupola-korona. Aktuális és pontos jelentés, vajon honnan vették át a szláv népek? De ha az Iván-t nézzük: V - N. Itt a segédtábla, be lehet helyettesíteni a mássalhangzókat, azaz a keretet, és meg lehet tölteni magánhangzókkal, azaz a mozgás irányával:
 Iván- V.N = F.Ny azaz Fény, de benne van a VAN létigénk is és még hosszasan lehetne sorolni. Keresztelő Szent János maga a fény, koronánk fénykorona, mi mást tehetnénk ekkor, mint fényt gyújtunk, s így varázslunk? Higgyétek, tegyétek. 
 
 

2014. június 26., csütörtök

Így dolgoznak a MAGok 06.25.

Hogy mennyire rendezve vagyunk a Teremtő által...?
Más ember ebbe már beleszédülne, de mi bírjuk a strapát, mert tudjuk, minden értünk történik, még a kevésbé jó dolgok is, sőt, azok főleg....!!!



 Így dolgoznak a MAGok


 2014.06.25.
Azt sem tudom a sok program, lehetőség és fontos feladat közül, melyiket tegyem előre.... A fontossági sorrend sem működik ez időtájt ...
Már megint...
Hogy lehet ebből kilépni...?
Ha a Facebookon látod a sok képes helyszínt amit felteszek, bizonyára megérted.  
A hétvégén is töprengtem, merre menjek, természetesen Pilisszántó volt a legnagyobb húzóerő, de éreztem, most ez elmarad.....
Ugyanakkor Kiarától folyamatosan jön a hírlevél, így a Margitszigetre mentem, .....jól döntöttem.
A másnapi esztergomi utam mindent felülmúlt, mi több,  Rakk Ilona tegnap esti telefonja meg is erősített benne. A Bazilikában az elcsendesedés és imáim után több fotót is készítettem, amit elküldtem Neki.

A Vármúzeum Királyi Kápolna - oroszlános töredékfreskó - fontos feladatot adott, oda kellett mennünk - MAGoknak -, hogy a kódokat átvegyük és Dobogókőn, a kis Turul útvonalára felvigyük. Nekem még ez lett volna a feladatom pénteken, de meg volt a 7 fő, így emiatt már nem lenne fontos a felmenetelem, de....
Közben én is kaptam "üzenetet"....hogy a  korábban ígért helyre menjek a kóddal...... 
Nos lehet, hogy kicsit érthetetlen amit felsoroltam, de így van, és gondolom ......okkal történik minden, még az is, hogy elmarad a találkozásunk....

Hogy mennyire rendezve vagyunk a Teremtő által...?
Más ember ebbe már beleszédülne, de mi bírjuk a strapát, mert tudjuk, minden értünk történik, még a kevésbé jó dolgok is, sőt, azok főleg....!!!

Visszatérve Esztergomra:  a Bazilikában balra van egy csodálatos ezüstszínű Istenanya kép, amit megörökítettem, és elküldtem Ilonának...( fel is tette a blogjára)
Különleges érzés fogott el, mikor Őhozzá fohászkodtam és imádkoztam, este tudtam meg miért...
Egy kódot nyitottam meg - ahogy Rakk  Ilona fogalmazott -, és reggel 5 órától apró fehér és piros rózsákat szór a kép által Istenanya mindenkire, aki odajárul a közelébe.... egy hónapon át..
Ugye milyen csodálatos?
Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetettem, és lehetek e "történésnek"....., egészen egy hónapon át.
Ezzel azt is szeretném mondani, hogy Te és mindenki, akiknek elmondod e lehetőséget, részesülhet e "csodában", - ha úgy érzed.... 



Küldöm az Istenanya képet! 

Áldott szeretettel ölel
Sz. Ilona 



2014. június 25., szerda

Csodatévő képek és ereklyék - Esztergomi bazilika

 

Következő csoda: ma hajnaltól az esztergomi főszékesegyház Téli-kápolnájának mennyezeti freskóján lévő Istengyermekből öt napon át áldás áramlik, gyógyulást hozva a betegeknek. Induljatok gyógyulni.

2014.06.26. 08:03 

800px-esztergom_bazilika_teli_kapolna_plafon_1403722126.JPG_800x600

Ma hajnali öt órától folyamatosan áramlik a képmelléklet eredetijéből egy zöldes-ezüst színű kegyelmi kiáradás.
Sőt ! Ha a képmellékletet nézed legalább öt percen át, ugyanezt a csodát élheted át.
Ezzel egyidőben a kincstárban:
A képmelléklet bal oldalán lévő gyöngyözött süveg, melyet koronázáskor használták  infula néven, Szakrális királyaink erejét árassza mától öt teljes hónapon át. Nem csak ezért, de érdemes hát a kincstárat is meglátogatni. Öt különböző Szentünk ereklyéje is ebben a pillanatban a Fénnyé válás átlényegítő kódjait sugározza.
14717.jpg


Részlet az ismertetőből: "Megcsodálhatjuk Zsigmond és Mátyás király szarvserlegeit, vagy az ország legnagyobb és értékben felbecsülhetetlen műkincsét: a Mátyás-kálváriát és a legszebb magyar gótikus kelyhet, a Suki-kelyhet.  

Az esztergomi érsekek Szent István királytól rendelt előjoga volt a mindenkori magyar uralkodó koronázása és ez által elismertetése. A koronázási szertartáshoz használt liturgikus tárgyak, az ún. klenódiumok is részei a gyűjteménynek. 
Az eskükereszt a XIII. században készült, a magyar királyok e keresztre tették hűségesküjüket századok óta.  Az 1600-as években készült a csókkereszt. Az érsek ezt a keresztet nyújtotta tiszteletcsókra a koronázásra érkező király elé. Koronázáskor használták a teljes felületén gyöngy- hímzéssel borított infulát (püspök süveg), amelyet Pálóczy prímás készíttetett az 1400-as években."

 Ilona

Istengyermek

Istenanyánk képe és szakrális munkák 06.25.után


Ma hajnali 5 órától piros és fehér rózsát virágozik egy hónapon át. A kiárasztott rózsafelhő rózsái az aurákba épülnek be egy magasztos világ Teremtéskódjaiként. Induljatok fogadni a csodát!

Istenanyánk képe az esztergomi bazilikában ma hajnali 5 órától piros és fehér rózsákat virágozik egy egész hónapon át. Induljatok fogadni áldását!

2014.06.25. 20:24 Istengyermek

esztergom_istenanya_1403719214.jpg_406x541
kép: Az esztergomi bazilikában található Istenanya " kép"

Ma hajnali 5 órától piros és fehér rózsát virágozik egy hónapon át. A kiárasztott rózsafelhő rózsái az aurákba épülnek be egy magasztos világ Teremtéskódjaiként. Induljatok fogadni a csodát!

Más:
Már harmadik éjszaka dolgozunk a Börzsönyben.
A Föld legkisebb generátora az utóbbi években megsérül egy földrengésben.
Szent ígéretünkhöz hűen odasiettünk segíteni. Ezért volt az, hogy az utóbbi napokban fáradtan ébredtünk fizikai szinten, bár jóllehet átaludtuk az éjszakát.
Következő munkák várnak ránk e hét végén:

 1. 2014.06.28.-án az Esztergomi bazilika képe, melyen Szent István Istenanyának ajánlja fel Országunkat, új államszerveződésünk kódjait gyűrűzi ki magából.
A pillanat, amikor ez megtörténik 2014.06.28.-án 15 óra.
 
2. Ugyanezen a napon Abasáron beindul egy világokat összekötő generátor a mai katolikus templomtól 15 méterre délre. Elég ha Aba Sámuel szobránál várakoznak azok, kiknek ide hívása van 14.15 perckor, hogy átvegyék a szakrális uralkodás kódjait egy fehér mécses meggyújtása közepette. Ide jó lenne egy piros-fehér zászlót vinni. Ha nincs, akkor a méterárú boltban piros-fehér-piros-fehér....... szalagot szerezni, mely kb 8 cm széles és 1 m hosszú. A szalagot fel kell kötni a szobor bal kezében lévő papírtekercsre, mert ott tovább dolgozik egy hónapon át. A zászlónak nem kell ott maradnia.
A Sumír (Maghr) himnuszt itt kezdéskor egymás után háromszor fel kell olvasni.


Sumír himnusz


Országok országa
Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt
A világnak fénye,
Nagy a te Nemzeted,
Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos,
Hogy föl sem mérheted.

Mint a magas mennység,
Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere
Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdők,
Hős föld büszke Népe,
Ez a te végzeted
Ősi öröksége:

Erős, gazdag vár vagy,
De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt,
Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön
Győzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy,
Emeld fel a fejed!



Forrás: rovásírás alapján Dr. Bonula Ida nyelvész
Az első versszak utolsó sorában javítást eszközöltettek velem. Itt
az érheted szó elé egy " m" betű került. Most így hangzik: "Hogy föl sem mérheted." Nyilvánvaló, hogy nagy a jelentésbeli különbség.
Aba Sámuel királyunkról:

http://hu.metapedia.org/wiki/Aba_S%C3%A1muel_magyar_kir%C3%A1ly


3. Gyöngyöspata, katolikus templom 17 órakor a Jessze oltár kódokat ont. Ide kellék nem kell c"csak" a szívetek Ereje és melege. Minden Mag-ától történik meg.
Kérlek benneteket, hogy jelezzetek vissza ki melyik helyszínre érez hívást, hogy tudjuk:
istengyermek@gmail.hu
Köszönettel és Áldással: Ilona





Gyöngyöspata: gótikus templom freskóval és a Jessze oltárral, mely Európában egyedülálló: Jézus családfáját mutatja be. Ide szervez zarándoklatot Szántai Lajos is ugyanezen a napon.  Ha van hívásotok tartsatok Vele:
 http://www.egipatrona.hu/index.php/component/content/article/38-utazasok/utazas-2014/232?honnan=Nemzeti_Hirhalo#.U6sFoay-Wwd

Leimádkoztuk a Béke "Kommandót"- Mihály üzenet

A Misterija Haja szellemcsalád létszáma tegnap hajnalban elérte a százat, így az "új elitek " előtt megnyílt az út. Rosental Misterija néven érkeztek már le négyen, kik beavatói az új kornak. Egy új világrend és emberiség születésének "alapjai" Ők."- Mihály, Isten Békéje


Köszönöm imáitokat, legyetek áldottak: Leimádkoztuk a Béke "Kommandót"!

2014.06.23. 20:51 Istengyermek

bekekommando_1403547227.jpg_720x960

Rajnai Gabriella képén a  Misterija Haja szellemcsaládból érkezett  képviselőt láthatjuk, kik a Békét hivatottak oltalmazni a Föld nevű bolygón. 

Minél többen imádkozunk a Belső és a környezetünkben lévő békéért, minél több vágy jelenik meg a csillagtérben, annál több segítséget vonz be annak megvalósítására. 

A Misterija Haja szellemcsalád létszáma tegnap hajnalban elérte a százat, így az "új elitek " előtt megnyílt az út. Rosental Misterija néven érkeztek már le négyen, kik beavatói az új kornak. Egy új világrend és emberiség születésének "alapjai" Ők."- Mihály, Isten Békéje

Imáitok a világbékéért sohasem maradjanak abba. Tudnunk kell, hogy a karmikus hozadékot teljesíteni kell. A pillanatnyilag Irakban, Iránban, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban és Szíriában élő népesség a II. világháborúban aktívan részt vett az élet kioltása oldalán. Nekik ezt meg kell tapasztalniuk, viszont bennünk lehet egy egészséges együttérzés a szenvedésük iránt. Kell is, hogy legyen. Ezért imádkozunk.

Kisvártatva megérkezett Irán Őrszelleme: " Áldottaim, minden Magot ismerek közületek. 
Az Iráni terület adott nektek hajdan tapasztalási lehetőséget az általatok kigondolt korok megvalósításához. Szeretetek és békés együttérzésetek gyógyítja a sebeimet. Kérlek segítsetek: Kérem, kérem, kérem.

ARÁMI MIATYÁNK :

/az eredeti Miatyánk, ahogy azt Jézus Krisztus az anyanyelvén mondta/

Abún d basmája Netkádás smák!
Kozmosz Anyja - Atyja,Te teremtettél mindet, Ami a Fényben él. Gyújtsd egy pontba fényedet Mibennünk!

Téte melkútáh! Névé cevianná ajkanná d basmájá af bárá!
Teremtsd most meg Egységed uralmát, Hogy a Te Egy - Vágyad
A miénkkel cselekedjék, Miképpen minden fényben, aképpen minden alakban is!

Havaán láma d szemkanán javmáná!
Mindennap add meg nekünk, Amire szükségünk van Kenyérben és szellemi látásban!

Vasbvohlán havbuáin ajkáná daf hnan sbvokán I haijabain
Oldd ki hibáink szálait, Melyek kötve tartanak minket,
Amiként mi is eloldozzuk azokat a kötelékeket, melyekkel másokat tartunk!


Oriaza tia manu. Te kama esera dia.
Kérjük a Te békédet és szeretetedet a világra.

Metul dilakí malkúta Uatesbétá I álám alnún. Ameyu

Hittel és bizalommal megpecsételve Egész lényünkkel megerősítjük mindezt. Ámen 




Az utolsó előtti bekezdést Mihály főangyal átírta, mely így hangzott eredetiben:

Velá tahlán lé ineszíná. Elá pacán min bisá.
Egyesítjük a Mennyet és a Földet. Teljesítjük igazi célunkat:
A hatalom és a tenni vágyás szeretetét, amely korról korra megújul.



Azt mondja  a Menny és a Föld egyesülése megtörtént, így már okafogyottá vált a kérés. Egész Kárpát Haza területének 95 %-a egyesült már a Mennyel. A " hatalom " szó is a vaskorból maradt, a világunk áthangolt rezgése egy kifinomultabb imát feltételez.
A mostani viszont a következőképpen rezeg:


Oriaza tia manu. Te kama esera dia.

Istenünk, kérjük a Te békédet és szeretetedet a világra.



Az Arámi Miatyánknak arámi nyelven 10 x akkora az ereje mint  mint nyelvünkön. 
Mondjuk azon a nyelven melyen úgy érezzük, annyiszor, ahányat szívünk diktál.

Ilona




A június 21-i összefogásról

Szeretettel köszöntelek!

Csodálatos Energiákat Teremtettünk Együtt. Aki benne rezgett, tudja miről beszélek.
A Kristálytálat a helyszínen megtisztítottam, majd Damaszkuszi Rózsa illóolajjal is áttöröltem.
Mindenki megérinthette, és töltődhetett erejével.
Majd a Meditáció előtt még energetikai tisztítás is történt.

Most először kaptam engedélyt a Megszólaltatására. Hálás vagyok a Feladatért.
Köszönöm az Égi Erők munkáját, köszönöm Földanya Munkáját, köszönöm minden Meditáló Enegetikai Munkáját.
A Meditáció gongszóval indult és fejeződött be. Köszönöm.
A Kristálytál gyönyörűen megszólalt és Összehúzta az egész energiát.
Hála. Szeretet. Szeretlek.

Együtt dolgoztunk az Everness Fesztivál szervezőivel, a Mosolyogj Mozgalommal.
Részt vett a meditáción Bagdi Bella Jobb Veled a Világ Alapítvány Szívemberkéje.
Köszönöm Bellának és az Alapítványnak.
Közös energiában dolgoztunk a debreceni csapatokkal, egri csapatokkal, Mentsük meg a Világot, Magyarországot közösséggel, a Pilisszentkereszt-i csapatokkal és természetesen az Energologia minden Fénylángjával.

Köszönöm az önzetlen munkát a Kristálytálat hozó-vivő fiúknak. 

Engedd meg, hogy az elkészült képekkel örömet okozzak Neked:


Szeretettel Kinga Kiara
 
 

2014. június 24., kedd

Köszönöm a Teremtésnek, hogy ilyen lelkes csapattal dolgozhatok ! - Boldog Özséb

 A Turul útvonalról annyit kell tudni, hogy hajdan a királyaink beavatási útvonala volt ez, mely a szent madarunk a Turul alakját hordozza a Pilisben. Egy-egy pontja az agy bizonyos pontjait stimulálta ( hipotalamusz, limbikus rendszer), mely a megkoronázás után lehetővé tette a Szakrális uralkodást. Tavaly egész évben itt jártunk keltünk készülődvén eljövendő feladatunkra.

Köszönöm a Teremtésnek, hogy ilyen lelkes csapattal dolgozhatok ! - Boldog Özséb

2014.06.23. 22:57 

esztergomi_oroszlanos_teremto_kodok_1403556793.jpg_640x480

Akik 2014.06.21.-én érezték a hívást felvették az esztergomi várban a kódokat, hogy utána a Pilisben a Turul útvonalon megkössék azokat.

A képen a szivárványtest felvételéhez szükséges NON PLUSSZ ULTRA kódot látjuk, mely a Fény beépülését segíti. A képen látható, az oldalukon fekvő rombuszokkal már a Bucsecs anyagban találkozhattunk, melyek a Teremtést segítik.
Az anyag végén megnézheti aki még nem látta. Bár ez a bejegyzés több mint  9 ezer megtekintést élt meg.

Pontosabban,  az érkezett Ősi kódokkal a Mag Nép Őstudás bázisához kapunk hozzáférést ez év Augusztus 12.-én.

" Az Oroszlánok a Pálos jelvényeken a romlatlan test jelölői. A romlatlan test  a szivárványtestet jelenti, hiszen a Pálosok az anyagi testüket átlényegítve távoztak a földi létből. Kolostoraik mellett nem találtak sírokat, hiszen testüket átlényegítve általában magukkal vitték. Kivételt képeznek az Őrzők, kik itt maradtak a kolostoroknál.

Őket látjátok a Zsámbékon készült fotón az ezt követő blogbejegyzés egyikén.
Az Őrzők általában  5-6  Pálos apát lelkéből állnak össze és addig vigyázzák a területet amíg csak világ ez a világ.

Volt olyan apát, aki úgy távozott, hogy lelke ment csak el, a teste viszont még most is itt van Pilis valamelyik barlangjában. Ők készenlétben állnak, ha kell felveszik a romlatlan testüket, elvégzik "benne" a feladatot és visszatérnek a Fénybe. 1502 óta erre mindössze háromszor került sor."- Boldog Özséb

A Turul útvonalról annyit kell tudni, hogy hajdan a királyaink beavatási útvonala volt ez, mely a szent madarunk a Turul alakját hordozza a Pilisben. Egy-egy pontja az agy bizonyos pontjait stimulálta ( hipotalamusz, limbikus rendszer), mely a megkoronázás után lehetővé tette a Szakrális uralkodást. Tavaly egész évben itt jártunk keltünk készülődvén eljövendő feladatunkra.

Egész évben indulnak zarándoklatok ezen a vonalon a Zsindelyes Vendégház elől szombatonként 10 órakor.  Mielőtt elindulsz kérlek kérdezz rá  a következő elérhetőségen.
dobogoko@gmail.com ill. +36 30 852 03 40

http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/spiritualis-tura-szombatonkent-dobogokon

Induljatok és vegyétek/vigyétek a kódokat Dobogókőről szerte a világba.

Köszönjük mindannyiatok áldott munkáját, különös tekintettel Gálfiné Ildikóék és Begre Borbáláék csapatának.
A képet Gálfiné Ildikótól kaptam.

A Bucsecsről szóló anyagnál nem elhanyagolható, hogy a helyszíni forgatás alatt a rezgésfrekvencia miatt többször jelenik meg ugyanaz oldalára fektetett rombusz, mint ezen a képen, lágyan áttetszően, de igen nagy mennyiségben. A rombusz a Teremtés jele. Ez arra enged következtetni, hogy energetikailag ez egy olyan hely, mely alkalmas a teremtésre.
Az alábbi videón ezt a jelenséget 17 perc 38 másodperctől kezdve 20 perc 54 másodpercig láthatjátok.

 
https://www.youtube.com/watch?v=pq38yA1oXIU
Ilona

Istengyermek

 

 

 

 

2014. június 23., hétfő

Milyen volt a hétvégéd? -Élményleírás


Megkérdezem, mert számos ismerősöm mesélt csodálatos élményekről. Nem akármilyen energiák működtek a hétvégén.
Szeretettel várom az élménybeszámolókat! Komolyan kérem, hogy hozzászólásban valamit írjanak kedves olvasóim a hétvégei élményeikről! Nagyon izgalmas időket élünk. Tanulságos lehet mindenkinek elolvasni.

Viszont voltak másfajta élmények is. Volt, aki egész nap csak aludt, mint pl én, vasárnap.

"A mai napon a Napból érkező erő a Tejúton át lép be a Föld terébe.
Nagyon erős tisztító hatású, ezért sokan kábulatot, kábultságot, émelygést, szédülést érezhetnek mától kezdve hat napig.
Ugyanis a tudattalanból az elmúlt életek nehéz emlékeit a Tejúton keresztül bejutó VÖRÖS színű Erő most  tisztítja. A tisztítás a gyökércsakrához kapcsolódó érzések tisztulását jelzi, főleg a félelem erejét. Aki teheti ezekben a napokban pihenjen amennyit csak tud.
A VÖRÖS erő érkezése a megvilágosodáshoz kapcsolódik, mint tisztító erő, mely egyben kódokat is hoz. "- Ahoja, zen mester" (istengyermek.blog.hu)




 Milyen volt a hétvége? 
A 2014. június 21-e és 22-e?


Nálunk a faluban pincesori fesztivál volt. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a szervezésről, a programról, a hangulatról. A 160 fős kis falu rendezvényén volt vagy 1000 vendég ... és mindenki kitűnően érezte magát... (kivéve aki nem akarta, mert nem tudta elengedni magát)




Varga Miklós is énekelt
Óriási sikere volt.

Áldás, béke, szeretet
Dombi Katalin Milly

Az alapvető magyar gén és..

 "Ez három egymástól teljesen külön irányból, a  népzene kutatás, a népcsoport kutatás és az ősrégészet teréről származó BIZONYÍTÉKOK adatait hozza egy nevezőre! "


Dr. Árkay László Monográfok

No.5
Monographs by Dr. László Árkay
W. Penfield kanadai professzor kutatása a Rockefeller Alapítvány megbízásából
 
A montreáli McGill Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelőtt (1) megbizatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be van-e és m e l y i k az a gén/fajta, amely földünkön alapvető gén. Ez lett volna a feladat, amelyre az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott. A ki nem mondott, de valódi célja volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita gént találják meg mint ilyen felsőbbrendű gént.

Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet. Kettőt!  Megállapították eme KETTŐRŐL, hogy ezeket ugyan – akár évszázadokon, generációkon át – el lehet ideiglenesen nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy néger elsenyved, eltűnik. Ezek a megtalált gének évszázadok után is feltörnek: s a kettő üti egymást. Pillanatnyilag az egyik gén a másikat elnyomhatja, össze is házasodhatnak de a 3, 4, 5., generáció után feltör egyikük és kizárólagosan fog URALKODNI

A Wilder Penfield féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek nincs neve.
Erről a másodikról Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy ennek legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és ma 
m a g y a r n a k nevezett náció, de hozzátette végső tanulmányi jelentésében, hogy földgömbünk öt teljesen szétszórt pontjain ugyancsak megtalálható UGYANEZ a második gén. Eme, – a szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az Alapítvány azonnal törölte a támogatását, megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását. Erősen kétlem, hogy az valaha is napvilágot lát. 

„Egy alkalommal kezemben volt ez a zárójelentés. A Bizottság szakértői jelentésében megadott 5 pont „folt””- ezt teszi hozzá Árkay - „egészen misztikusan tökéletesen azonos azzal az öt folttal a földgömbön ahol a pentatonikus ötfokú magyar NÉPZENE létezik. De most jön még a java!

Baráth Tibor professzor kedves barátommal volt 2-3 éve” folytatja beszámolóját Árkay „egy nem mindennapi telefon beszélgetésem. 
Ekkor ezeket mondta nekem Tibor”:  „ő nem ismeri a népdalt, nem zenész. Van neki egy világtérképe amelyen feltüntette, hol találtak az őskortól kezdve, akármilyen ős magyar, vagy bármilyen más nyelven olvasható, MEGFEJTHETŐ FELIRATOKAT. De bevallja, nem érti, mert a föld öt helyén vannak teljesen szétszóródva.”  Erre elkezdtem hegyezni a fülemet. 
 „Melyik öt helyen?” kérdeztem „ Hát” – mondta Tibor  
„ 1. Magyarországon és Közép Ázsia Ural környékén, de nem a szláv területeken,
 2. A Távol Keleten Kinában és Japánban, 
3. Közép Afrikában, 
4. Az amerikai Indián vidékeken és 
5. Skóciában.” 

 Hát majdnem leültem! Ezek a foltok ugyan is hajszálra azonosak a pentatonikus zene 5 nagy foltjával és a Penfield Bizottság féle vércsoport foltokkal!”
Ez három egymástól teljesen külön irányból, a  népzene kutatás, a népcsoport kutatás és az ösrégészet teréről származó BIZONYÍTÉKOK adatait hozza egy nevezőre „Hát akkor miért vagyunk begyulladva?” –kérdezi Árkay „Minket nem lehet kiirtani, feltörünk, nem vagyunk egyedül! Miénk a jövő!!”
 
(1) cca 1960

Forrás: http://www.magtudin.org/Arkay%20Laszlo.htm 

 Hozzászólás: 

1.:Ezzel a 'hitelesnek'..látszó anyaggal a bibi az,...hogy a legkorábban kibukott eredeti?...anyagban,...csak ....EGY!!!!!!!!.....ősi gént találtak,...amit 'roppant fájlaltak',...így gyorsan eltitkolták....Hogy-hogy nem...mostanában egyre-másra kezdenek megjelenni szövegek,...'két' génről....most még jó nagy betűvel,..és vastagon, feketével szedve,..hogy jól jegyezd meg a kettőt.Mert,ha már eltitkolni nem lehetett a Magyarság ősi eredetét,..akkor 'hitelesíttessék'?...a kettő.Nem kellene utána keresni az eredetileg kibukott jelentésnek...ahelyett,hogy ezt nyomatják valakik,valamiért,...nem is tudjuk ugye,miért ez a fene nagy erőlködés.2.:Talán érdemes volna elolvasni ...Kryon:Üzenet a Magyaroknak-2010.06.01 c...üzenetében foglaltakat...."Miért neveznek Benneteket a MAG...népének?...Mit jelent ez?....A FÖLD ÉLETÉBEN,..ÉS AZ EMBERISÉG TAGJAI KÖZÖTT TI HORDOZZÁTOK,-----A MAGYAROK KÉPVISELIK AZT AZ ERDETI ENERGIÁT,...ami tervezéskor el lett fogadva,-----az EGÉSZ FÖLD ...ÉLETÉNEK,...BENÉPESÍTÉSÉNEK,...FELADATÁNAK megtervezésekor,...EL LETT FOGADVA,JÓVÁ LETT HAGYVA.....A MAGYAROK AZOK,AKIK EZT A TUDÁST,...EZT A TERVET ŐRZIK MAGUKBAN................EGÉSZEN PONTOSAN,- TI TESTESÍTITEK MEG A FÖLDI LÉNYEK KÖZÖTT,....AZT AZ ENERGIÁT,...AZT AZ ENERGIA MINTÁT,...MINT AMIT A TI LÉNYETEKBEN A SEWAJA- CSAKRA TÁROL........A FÖLD L É N Y É N E K ESSZENCIÁJÁT ŐRZITEK......Ennek kapcsán a LEGTISZTÁBB és LEGSZENTEBB feladat...RÁTOK..hárul.........a SZÍVCSAKRA ŐRZÉSE.".....Mi?...nem kettőről beszél,..hanem EGYRŐL,...EGY!....NEMZETRŐL...Nem inkább büszkének kellene erre lenni,.../hát természetesen,..már aki./..mintsem elkenni-fenni bizonytalan eredetű szövegekkel? Bele kellene talán már nyugodni,...hogy EGY ősi gén van...és ez a MAGYAR. Üdv.


Válaszom:
 
"A Jézus terv" is azt írja, hogy közös az eredetünk.. ráadásul a cigányokkal is, csak valami miatt megváltozott a sorsuk és a génállományuk... Isten vagy a földönkívüliek ezt könnyen meg tudták tenni. Sejtem, hogy pont ezért kaptuk meg őket most.. leckének.

Más hozzászólás:

 Most ha belegondolok a mai idökbe,mára már a mi népünk is inkább az ISTeN-töl eltávolodottak sorába tartozik nagyrészt.

 Válaszom:

Ez csak a látszat! A családomról is tudom.. valahol belül mélyen tudják, érzik Istent.. nem is olyan nagyon mélyen.. csak manipulálták az agyunkat... de nálunk az isteni magot nem voltak képesek manipulálni!