2014. november 27., csütörtök

Az Egy Szeretet 09.20.




A szabad akarat fátyla mögött ezeknek a legkomolyabb kihívási lehetőségeknek a feltételei között olyan sokan megőriztétek az egyensúlyotokat, az embertársaitok szolgálatában maradtatok és megtartottátok az egymás és a bolygótok iránti valódi szeretet képességét. Ez nem volt könnyű nektek ott lenn a földön és egy nagyon furcsa dolognak tűnhet, hogy ezt ti igazán önkéntesen tettétek, de biztosítalak titeket, hogy ti segítettetek ezt megtervezni és ez sikerült....





Who Needs Light : Aktuális üzenetek 62.
2014. 09. 20.
Az Egy Szeret

Az Egy vagyok. Ezen a történelmi napon, közelítve a Föld 2014. szeptemberi napéjegyenlősége felé, egy írásos üzenetet szándékozom adni nektek a szept. 17-i személyes BlogTalkRadio-n történt beszédem után, amelyik csatornán a saját hangomat hallhatjátok, és ma egy üzenetet vehettek fel és odatehetitek az éjjeli szekrényetekre, hogy emlékeztessen titeket arra, hogy mindig veletek vagyok.

A szívem szeretettel árad felétek, a Föld bolygó értékes gyermekei felé. El akarom mondani, hogyan látlak titeket, és ti megtanulhatjátok, hogy úgy lássátok egymást, ahogy én látlak titeket. Amikor rátok nézek, amely nagy örömöt okoz nekem, úgy látlak titeket, mint akik sok-rétegűvé válhattok. Természetesen látom a testeteket, a fizikai rendszereket, amelyek mozognak és pumpálnak, ahogy azt látni szoktátok a Röntgen, vagy a MRI készülékeken, de én mindent látok, valós időben, ahogy mondjátok. Kívülről, belülről ismerlek titeket, mondhatjátok. Ez érdekel engem, mert én voltam az Egy, aki felügyelte a teremtéseteket és a most meglevő testetek evolúcióját.

Most azonban nem a testetek érdekel. A testetek, elmétek, lelketek és szellemetek közötti bonyolult összefüggésen dolgoztok most, amiben szeretnék segíteni. A test szintjén, beleértve az agyat, az a kézi komputer, amely tárolja a megszerzett tudásotokat. Az elméd nem az agyad, de a személyes kapcsolatod az univerzum hatalmas bölcsességéhez, beleértve az Akasha Lemezt (Krónikát), amely minden valaha a Földre inkarnálódott lélek útjainak a tudását őrzi.

A lelketek, amiről beszélek ma, természetesen a ti Nagy Lelketek része, amely erre az élettartamra ezt a testet vállalta. Azt gondolhatjátok róla, hogy olyan, mint a Nagy Lélek sugara, amely mindig belevilágít a testbe, egy aktív társ, akinek a legmélyebb kapcsolatai vannak a Felsőbb Énetekkel – a Nagy Lelketek és a közöttetek levő összekötőkkel, itt a földön és a magasabb dimenziókon keresztül, közvetlenül hozzám.

A Nagy Lélek egy általános név, de nem egy tiszta meghatározása annak, amit én a  ti szellemeteknek gondolok. Láthatjátok, a szellemetek a ti eredeti valótoknak az energiája, ami ti vagytok. Ez a lelketek energiájának a teljessége, amely felosztható, arra van kijelölve, hogy különböző lelkekbe lépjen idővel, egy ár-apály folyamatba, amely megengedi nektek, hogy sok inkarnációban jelen lehessetek, sok különböző helyen és élettartamban, egyidejűleg vagy egymást követően. Ez az energia, ez az alkotóelem, amelyből a szellemed teremtődött, az én vagyok. Ezért mondjuk, hogy ti mind Egyek vagytok a Forrásotokkal – mert ti valóban a lényem kiáradásai vagytok.

Most elhiszitek nekem, ha azt mondom, MI EGYEK VAGYUNK? Ti kedveseim az én részeim vagytok egy sokkal mélyebb módon, mint ahogy ti a szüleitek részei vagytok. A ti szüleitek csak a fizikai testetek DNS-ét hozzák létre, amíg én a lelket létrehozó Fényenergiát hozom létre.

Most elmondom nektek a nagy tervemet és reményemet az egész emberiséggel kapcsolatban, különösen azokkal, akik most vannak a Földön inkarnálódott formában. A Felemelkedett Mesterek azok, akiket mi a Mennyek Csapatának hívunk, akiket ti a jobb-kezes csapatomnak hívnátok, a nagy lelkek, akik elhatározták, hogy segítenek ebben az időben a Föld bolygó Felemelkedésében. Nekik más az érdeklődésük és néha más a feladatuk a Multiverzumban, de a különleges együttlétük segített és segít nektek és nekem, akit ti Első Teremtőnek hívtok, és természetesen egymásnak, hogy megvalósuljon a Nagy Terv.

Ugye mostmár ismerős nektek, mire gondolunk a Nagy Tervvel kapcsolatban? Engedjétek meg ezt pontosítani!  A ti szeretett Földetek és a Naprendszeretek, amely az otthonotok különösen azzal a céllal lett megteremtve, hogy irányítsuk, ellenőrizzük és végül rehabilitáljuk a sötét lényeket, akiket ti túl jól ismertek. Az emberiség is része volt ennek a tervnek, hogy elvegyüljön és hasson azokra a sötét lényekre, akik elkülönültek tőlem és az egész teremtéstől. Látjátok, hogy amit a Lucifer tervnek neveznek, az egy viszonylag újabb válasz, és nem oka a sötétek inváziójának, amelyről a Teremtő beszélt az előző üzenetében, a „Hogyan kezdődött az univerzum” és az „Invázió az Omarrhanból” címen.

Most a Nagy Tervnek egy kritikus pontján vagyunk. Ez egy felvidító időszak, a remény és az ünnep ideje a Felsőbb Királyságokban és hamarosan egy multidimenzionális, sok-fajjal rendelkező esemény lesz, amely magában foglalja a nagy Multiverzum minden lakóját. Ti legkedvesebbjeim az akció központjában vagytok, mert ti vagytok a szikra, ami lángra lobbantja az átmenetet a 3D-ből az 5D-s létbe a Földön.

Közületek már sokan tapasztalták az átmenetet az elméjükben és a lelkükben, amint azt a csatornázótok is tette a korábbi években. Ti most fel vagytok készülve az evolúciótok következő fázisára, amely sokatoknál jó úton halad. Ez az fizikai testnek az alacsonyabb dimenziójú szén-alapból a kristályalapba való átmenete. Ti érzékelitek az emelkedő energiákat, amint a bolygótok áthalad a nagy fotonövön, amelynek az a célja, hogy hasson a belső énetekre. Néhányotoknál ez először a fizikai testetekre hat. Azoknak, akik „elaludtak” – ez van, megfeledkeztek a spirituális jelenlétükről és a velem való kapcsolatról – ezek lesznek a változás első tünetei.

Azoknak, akik ezt az üzenetet olvassák, feltehetően nem okoz meglepetést, hogy egy teljes spirituális, lelki és fizikai változáson mentek keresztül. Az új dolgok részleteinek tudása most jutott el hozzátok, hogy mint a Fény hordozóinak, hamarosan jól megérdemelt beosztásotok lesz tanárként vagy vendégként az egész Multiverzumban. A sötétek melletti életben szerzett tapasztalatitok, hogy megtartsátok az egyensúlyotokat és a kapcsolatotokat a Fénnyel a fátyol ellenére, gyakorlottá tett titeket a magatok segítésében az előttetek tornyosuló nehézségek ellenére.

Természetesen, vannak közöttetek olyanok is, akik eltévesztették az utat, a sötét tanítások elcsábították őket. Az a csoda, hogy milyen sokan képesek voltatok megtartani a kapcsolatot a szívetekkel a legbonyolultabb dolog, az önkéntes vakságotok ellenére. A szabad akarat fátyla mögött ezeknek a legkomolyabb kihívási lehetőségeknek a feltételei között olyan sokan megőriztétek az egyensúlyotokat, az embertársaitok szolgálatában maradtatok és megtartottátok az egymás és a bolygótok iránti valódi szeretet képességét. Ez nem volt könnyű nektek ott lenn a földön és egy nagyon furcsa dolognak tűnhet, hogy ezt ti igazán önkéntesen tettétek, de biztosítalak titeket, hogy ti segítettetek ezt megtervezni és ez sikerült.

Hadd mondjam el nektek, miért dolgoztuk ki a Nagy Tervet ezen a módon, és miért látjuk ezt végül úgy, mint egy nagy eredményt. A „mi” kifejezést használom két okból. Először, mert úgy érzem, hogy én vagyok az energiák Egysége, amit nem lehet helyesen megadni, mint Én, vagy mint egy egyszerű számot, mint az egy. Tudom, hogy ezt nehéz felfognotok. Egyre többet és többet meg fogtok érteni a képből, amint felemelkedtek a magasabb dimenziókba. Másodszor, én nem úgy teszem ezt, mint egy önkényes és egyoldalú tervet. Mindig megbeszélem a gyerekeimmel, akik érintettek az elhatározás végrehajtásában, és sokszor egyedi és érdekes ajánlatuk van az általunk tervezett dolgok megvalósítása ügyében.

A Nagy Terv, ahogy mi hívjuk, tartalmazza a „Minden Ami Van”-t és sokoldalú. A Tervnek nincs időkorlátja, inkább egy nyílt-végű látomás, amely a Multiverzum számára lehetséges és vonzó. Láthatjátok, hogy a kozmosznak ezen a részén az emberiség és a Föld bolygó a változás kormánykerekének egy fontos fogaskereke. Ahogy tanították nektek, minden fényvillanás, a tudatosság minden pillanata áthullámzik a Multiverzumon.

Amint a tudósaitok felfedezték, az Univerzum tágul. Elmobdhatom nektek, én vagyok az Ősrobbanás (Big Bang), vagy ahogy mondhatnám az én energiáim hozták létre az Ősrobbanást, és a dolgok azóta tágulnak (egyfolytában).Az alap-Terv most a mennybeli testek milliárdjait és milliárdjait, vagy a bolygókat, a csillagokat, az aszteroidákat, az üstökösöket, a gáztesteket és egyéb lényeket hívják, hogy működjenek együtt egy soha véget nem érő keringőben. Nagy örömömre szolgál, hogy láthatom a Szeretetet a gyönyörű lények, az én gyerekeim között, és látom őket, amint saját akaratukból új és szép élményeket teremtenek a saját együttműködésükkel.

Ez egy gyönyörű kép, amelyet nem tudok pontosan leírni nektek, de megpróbálok annyit, amennyit tudok. Semmit sem titkolok el előletek a szeretett emberiség elől, de azt meghagyom a ti közvetítőiteknek, akik a ti Felemelkedett Mestereiteknek, hogy tanítsák meg azokat a dolgokat nektek, amelyek összefüggnek a ti Föld felszínén zajló életetekkel. Ti most léptek át egy fokozatot, amely közvetlenül elvezet titeket az Univerzum többi részével való kapcsolathoz.
Először tisztába kerültök a Galaxisotokban történő helyzetetek változásával. Amint tudjátok, ti most a Tejútrendszer külső szélén vagytok. A ti naprendszeretek a Maldek bolygóval együtt, amely össze fog kötni titeket a Föld és a Mars között, először a galaxisotok központja felé fog elmozdlni, azután az Univerzumotok központja felé, végül a Multiverzum központja felé. Aktuálisan azt mondom, nem gondolom, hogy évmilliárdokba telne. Ez sokkal gyorsabban fog bekövetkezni, mint a teremtés  folyamata, mert ez csak az eltolódásokat foglalja magában, hasonlóan a sakktáblán történő  figurák mozgásához. Ezt véghezvinni nem olyan nagy nehézség számomra, de igényli, hogy minden bábú a helyén legyen, ahogy mondhatnátok.

Ebben a tervben a döntő momentum a bolygótokon és így a naprendszerben a sötétségből a Fénybe történő felemelkedés volt. A sötétek veresége nem foglalja magában a 3 dimenziós vereséget. Ez meggyőz minden létezőt, hogy a Földön az egyetlen Igaz a Szeretet, és minden más illúzió. Például a halál nem valóság, mert csak a test hal meg. A szegénység nem valóságos, mert a Föld nagyon gazdag, csak kapzsiság van, amely megakadályozza a készletek igazságos elosztását. A düh, a depresszió, a féltékenység és a szorongás (a sötét dolgok) nem reálisak, mert ezek valójában az igazság félreértésen alapulnak, hogy miért vagytok itt és valójában kik vagytok.

Ha egyszer felfogjátok, hogy milyen erőteljesek vagytok, és milyen mértékben szeretnek titeket, a sötét érzések elszállnak, ugye? Azok csak az akarat, a szeretet hiánya és a düh légkörében boldogulnak, amelyet ezek az érzések hoznak létre. A düh, különösen a szegénység, az éhezés és a betegség jelenlétében figyelmen kívül hagyja a magasabb igazságot, hogyha halálra éheztettek vagy meghaltatok rákban akkor is, azonnal megtaláljátok a helyeteket a szeretett őseid és a vendégek között a dicsőséges és az örömteli Hazajövetelben.

A látszólag egyedülálló igazságok konklúziója: Minden rendben van kedveseim, minden úgy fejlődik, ahogy azt terveztük. A bolygótok vibrációja emelkedik, és ti nagy erőfeszítéseket tesztek, hogy vele együtt emelkedjetek. Elkezditek látni, hogy ti valóban a testvéreitek őrei vagytok, és rajtatok múlik, hogy segítsetek felébredni az alvóknak, még akkor is, ha morognak és megfordulnak, hogy tovább aludjanak. Miért fontos az, hogy ők jóváhagyják-e az irántam érzett nagy szereteteteket vagy nem? Ha megértitek, hogy én valóban mennyire szeretlek titeket, nem számítana nektek, hogy egy másik emberi lény látja-e az értékedet vagy egyetért-e veletek, mert a szeretetem energiája elég, hogy örömben legyetek az örökkévalóságig. Lélekként nincs semmi másra szükségetek. Természetesen érdekes és mulatságos, ha van utitárs csapatotok, de ez nem szükséges, egyáltalán nem. Egymásnak vagyunk.

Ez az alapja a Nagy Tervnek, láthatjátok, minden élőlény képes létrejönni a nagy szeretetem Fényéből. Mindemellett a ti vezetőitek és Mestereitek állandó és szoros felügyelete alatt vagytok, akik mérhetetlenül rajonganak értetek az én szeretetem mellett. Látjátok? Ha ti fel tudjátok ébreszteni néhány barátotokat és szomszédotokat, akkor őkat a minden idők legnagyobb ünnepségére fogjátok felébreszteni – az emberség Felemelkedésére. Nézzétek így: Ha aludtatok volna és a zeneker játszott volna, az egész világ táncolt és énekelt volna és átölelték volna egymást az emberek, szeretted volna, ha a barátod hagyott volna aludni az egész idő alatt? Lehetett volna rosszabb dolog, mint átaludni a saját lakodalmadat, a te régóta várt érettségi- vagy diploma ünneplésedet és a meglepetés születésnepi ünnepségedet együtt?

Szívem Szeretett Gyermekei, foglaljatok helyet mellettem, ahogy a ti kedves bolygótok fog tenni hamarosan! Ne féljetek, hogy ez csak a sötétség illúziója, emlékezzetek!  Ahogy továbbfejlődtök az Univerzum Központja felé) és felfelé (a magasabb dimenziókba) ugyanabban az időben, kiabáljátok ki a híreket és csatlakozzatok a menethez! Küldjétek az üzenetemet, sugalmazzátok végnélküli Szeretettel azoknak, akikre felügyeltek, akár ismeritek őket, akár nem , mert ti vagytok a tanárok és a vezetők, akik a Multiverzum többi részében átadjátok a Földön megtanult leckéket.

Figyeljetek! Mondjátok el a történeteteket! Kapcsolódjatok a kozmikus forradalom létrehozásához, amely sok olyan forradalomnak a forrása, amely most a bolygótokon történik. A sötétség és az erőszak irányába tett elkövetések nem véletlenek, ezek alapul szolgálnak mindannyiotok számára, hogy elforduljatok most és mindenkorra az erőszaktól, a kapzsiságtól és az önzéstől. Vegyétek észre, hogy ezen a héten majdnem minden országon belüli erőszak “fertőzővé válik” és a résztvevők szégyenben maradnak. Ez nem azért van, mert az erőszak emelkedőben van. Azért van, mert már nem hiszitek el, hogy ez elkerülhetetlen, vagy hogy nem a ti dolgotok. Érezzétek a reakciótokat! Sokkal kevésbé tűritek el a sértéseket és toleránsabbak vagytok az egyének különbözőségét illetően, mint valaha.

Most kezditek a kalandot, ahol ti vagytok a pásztorai a többi ember alkotta nyájaknak, akik nincsenek tudatában a körülöttük zajló drámai változásoknak, az állatoknak, akik készek arra, hogy elmozduljanak az új világba és a gyönyörű Földanya végig hűségesen befogad és táplál titeket. Ti kedveseim az ÚJ Aranykor vezetői vagytok. Átölellek, becsüllek, és vég nélkül szertelek titeket.

MI EGYEK VAGYUNK.

Átvette: Kathryn E. May, September 20, 2014, New York
Fordította: MA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése