2013. szeptember 20., péntek

Pilisi túráról -2013 szeptember



 


Újabb ajándékok a Pilisben

Szakadó esőben kezdődik. Alig látjuk egymást az esőfüggönyben, de azért szépen felsorakozik a 27 ember a Holdvilág-árok felé induló úton, létrejön a kör. Lassan elhangzik mindenki neve, mindenkit köszönt a túravezető, majd a szól a Pilis-kutató, ki előadni jött ma velünk. Élt már ilyen hatalmas esőt a Pilis-Hargita, de ez most egészen különleges, miközben ránk szakad ránk az Ég, mindenki mosolyog. Mindenki kitart, és indulnak lépteink. Valami egymilliószoros erő van velem, ömölhet a víz, ázhat a derekam a gitártól, közben végtelenül boldog vagyok. Ez van velem, mióta a dobogókői tábor kunszentmártoni Norbijával előző este egy nagy beszélgetésben megemeltük egymást. Azóta tudom, érzem, s most látom, hogy menni fog minden, mint a karikacsapás, olyanok leszünk, mint a kilőtt nyíl, kitörő örömben telik majd a Pilis-járás.

Ez az erőtér meg is marad, és áthatja a folytatást egész nap. Haladunk a Holdvilág-árok bejárata felé. A dobogókői néplélekemelőkkel váltunk pár szót, a harminchatból nyolcan vagyunk itt közülük, lám a Turul-túra is pont ugyanígy indult, berendeltek minket 3-ra az égiek, aztán megnézték, mennyire gondoljuk komolyan, majd elindultunk, s jöttek sorra a csodák! Aztán állunk újra a körben már a bejáratnál, előadónk, Laci bevezeti a témát, és engedélyt kérünk a belépésre a hely őrzőitől. Ahogy egymás kezét fogva a miatyánkot kezdjük mondani, abban a pillanatban nagyon tisztán és erősen megérzem a szívem, érzem örömét, és erőteljes jelzését, e szavaknak, e soroknak, ennek az imának kell most itt szólnia. Az „Isten Áldja meg a magyart” erőt indít el, a Boldogasszony anyánknál szélroham jön az óriás fák koronái között, nagyot sóhajt az erdő, és egy időre az eső is eláll.

 
Fentebb a barlangokban szól az óóóm, aztán az ááám, méghozzá egy bizonyos ponton rezegteti be az egész teret, s rögtön az embert is. Az eső esik tovább, de a hangulat csak egyre jobb, cserélődik a szó és az erő az ország minden szegletéből, Szombathelyről, Szentendréről, Szabadkáról, Szekszárdról, Kunszentmártonból, Pomázról, Pilisszentkeresztről, Debrecenből és a fővárosból összegyűlt vándorok között, ahogy haladunk feljebb. Laci hatalmas sziklákat mutogat, lehetnek akár hatalmas építmények részei, és látjuk is a folytatást, ki a lelkével, ki egy kőfaragó szemével és tudásával. Látjuk azt a csodálatos, méltóságteljes óriás kővárat, így teljességében már hogyne lehetne egy nép vezetőinek temetkezési helye, és hogyne  lehetne itt Árpád sírhelye! Ahogy azt Sashegyi Sándor be is bizonyította az itt talált lelet által.

Ahogy őt megtalálták, megtaláltuk, úgy találtuk meg mi a helyünket ezen a nyáron a dobogókői táborban. A hatodikban a májusi Nagyszalát követő hat darab néplélekemelő, nemzettudategyesítő tábor közül. Ennek a hazatalálásnak a mindent elsöprő ereje, öröme éri el ezen a napon, ebben a kiadós esőben a Pilis-Hargitát. Mert ez az öröm, ez a hazatalálás minden magyaré, nem csupán a miénk! S úgy kell dolgoznunk, úgy kell járnunk az utat, hogy szép lassan mindenkit el is érjen, hisz mindenki régóta várja már ezt az örömhírt.

És itt hadd tegyek egy hosszabb kitérőt, hogy megnézzük, mi is történt abban a dobogókői táborban.




Felröppenünk a világ tetejére pár csodát megszemlélni

Tizenegy éve, 2002 óta dolgozom szüntelenül a magyarság feljebb lépéséért a különböző, változó szervezetek kereteiben, szellemi, lelki és gyakorlati síkon egyaránt. Ahogy jöttek sorban ezek a kezdeményezések (elsőként a Hatvannégy Vármegye, aztán az Egyesült Magyar Ifjúság, majd megszületett a Pilis-Hargita, végül a Kurultájjal elindult a Magyarok Szövetsége), az Élet mindig egy magasabb szinten nyilvánult meg. Mindig volt, ami hiányzott az igazi áttöréshez, a kiteljesedéshez, de mindig rengeteget tanultunk, és a következő nagy lépés mindig magasabb szinten történt meg. Egyre kevesebb indulattal, egyre több szeretettel és bölcsességgel. Egyre inkább az ősi hagyatékunkra, ősi tudásunkra, igazi magyarságunkra, szellemünk-lelkünk, szívünk parancsaira alapozva. A legutolsónál ott Bösztörpusztán már csak egy elem hiányzott, egy olyan csoport, mely a nemzet feljebb lépését szellemi-lelki síkon alapozza meg, onnan folyamatosan védi és támogatja, közben létrehozza, és kiterjeszti a szellemi-lelki szintű összefogást.

Az eddigiek alapján tudni lehetett, hogy az Égiek előbb-utóbb megint lépni fognak, és megint elindítanak egy hullámot, és az megint erősebb lesz minden eddiginél. Évek óta tudtam, éreztem, vártam az Életnek ezt a kiáramlását, idén bekövetkezett, rögtön tudtam, ahogy megnéztem Szelei Magdi és Kozsdi Tamás videóüzenetét a májusi Nagyszala után. Ez a kiáramlás, ez a hívó szó hozta össze azt a 36 fős csodálatos társaságot Dobogókőn, a közös nyári munkálkodás utolsó táborában. S ott fenn a Pilis tetején, a Jóisten tenyerén minden a magyarság és az emberiség feljebb lépéséhez szükséges elem megnyilvánult, és működött, és azóta is működik! Nem érzem, hogy ennél a legmagasabb szintű, jelenlegi kiáramlásnál bármi is hiányozna a kiteljesedéshez!

Ami nagyon fontos ezen elemek közül, hogy vezetőink valódi vezetőkként áldozatok sorozatával szolgálják, és vezetik az általuk vezetetteket. A küldetést minden elé, a középpontba helyezve, emberi gyarlóságtól nem akadályoztatva, s mégis emberinek, embernek maradva. Utóbbinak jele (a 75 százalék komolyság mellett) az a bizonyos 25 százalék derű, móka, nevetés és nevettetés, amit Sándor az előadásában hajszálpontosan meg is fogalmazott, és a táborban folyamatosan meg is valósított – kulcsfontosságú, számomra az egyik legtutibb jele, hogy messzire juthatunk, hisz a Pilis-Hargitát is ez repítette messzire! 

További nagyon fontos alaptétel a folyamatos égi kapcsolat, az állandó együttműködés, a közös munka az Égiekkel, akik kizárólag általunk, a cselekvő, feladatukat felvállaló Emberek által fogják tudni áthozni a valóság kapuján a megújult országot és világot! Az Új Földet, ami a magasabb síkokon már elkészült. Ez az égi kapcsolat is tökéletesen működött ott fenn (s azóta is működik) a hosszú útról érkező, tudásukat, képességüket régóta csiszoló és fejlesztő, és mindezt a közösbe beadó Embereknek köszönhetően. 

Egy valóságos mesébe kerültünk ott a világ tetején. Ahogy jöttek sorba a közös munkák, a reggeli mantrázások az égből érkező csodás versekkel, a szertartások a Pilis szebbnél szebb varázsos helyszínein, az égi segítők jelenései és üzenetei Ilona, Magdi s Sándor közvetítésével és a mi szépen nyíladozó érzékelésünkkel, a múltunkat, jelenünket, jövőnket és a tudásunkat feltáró előadások, a felejthetetlen beszélgetések, az esti éneklés s a dobolás. Többször is azt éreztem, hogy egy magyar népmesében szerepelek a szimbólumokat s a világ működésnek tisztaságát látva, és megdöbbenve figyeltem, ahogy egy tegnap érkezett mozaik aznap értelmet és igazolást nyer, és megint összeáll a kép.

Amit beleadtunk, ezerszeresen visszakaptuk ebben a valósággá vált mesében. Vállalásunkért, áldozatunkért cserébe életünk nagy ajándékát kaptuk, kivétel nélkül alapélményként, mérföldkőként emlegeti e napokat, mindenki, aki ott volt.
S van még egy nagyon fontos eleme ennek az összefogásnak, a köztünk már az első napokban kialakuló mindent átható szeretet, öröm és boldogság. A hazaérkezésnek ez is a része volt, ahogy felfedeztük egymást, és üdvözöltük egymást e közös útra lépve. Ahogy a legalább négyórásra sikeredett ismerkedési esten a jurtában ülve sorra elmondta mindenki a történetét, és az elképesztő fordulatokat felismerve, elismerve, máskor megdöbbenve, megkönnyezve vagy épp nevetve mindegyikben felfedeztük ugyanazokat a mozzanatokat, szimbólumokat. És természetesen tovább erősödött ez a kötelék napról napra, és azóta is erősödik, ahogy együtt visszanézünk erre a hétnapos csodára. 




E kötelék azért nagyon fontos, mert azóta is folyamatosan működve, a napi 4-5-6 levélváltással, az egyeztetett mantrázással, a találkozásokkal, beszélgetésekkel, az újabb közös programokkal ott tart minket a felvállalt úton, és alapja lesz a ránk váró közös munkáknak.

Feladat pedig van bőven, s ezeket ebben az egymást megölelő MAG-testvéri kapcsolatban, a szkítáktól örökölt háttársi kapcsolatban (Arkadas), Hunor és Magyar testvériségében tudjuk elvégezni, ez kell hozzá. Hogy a Nimród apánktól az augusztus 26-i hétfői szertartáson megkapott Vezér Erő a Kárpát-haza  minden szegletében érvényesülhessen, ahogy annak lennie kell, a magyari népek s minden más népek érdekében.






Vissza a Léleklyukon át

Messzire repültünk Kedves Olvasó, de aki még e hosszú út végén is itt van velünk, és olvas, azzal most már igyekszünk vissza a Holdvilág-árokba! Mivel ott álltunk az Árpád sírhelyét adó szikla s áldozati barlang előtt, oda is érkezünk. Minden bizonnyal a barlangot a hegytetővel összekötő kürtőn, a Léleklyukon (amit egyébként Virág Lacival ki is tárgyaltunk) keresztül röppentünk ki, hát érkezzünk vissza ugyanott, ahogy azt a táltosaink s valószínűleg a pálosaink is használták, mikor az égbe kellett emőködniük valami miatt.

Az eső már elcsendesedett. Aztán neki a sártól csúszós meredeknek, sok visszacsúszással, sok nevetéssel, és egyre kevesebb esővel. Beáll a Pilis-Hargitán gyakran előforduló általános mosoly hangulat, ahogy közeledünk a Lajos-forrás felé. ÉttermesJanink tiszta sárgában száguldozik mellettünk és szórja szóvicceit (VirágLaci el is nevezi darázsnak), előjönnek a régi sztorik. Fent a forrásnál pedig a Pilis-Hargita zázszlajának alapos meglengetése és a 2012 nyarán a Pilis-Hargita célba érésekor a Madarasi-Hargitán átélt csoda felidézése melegíti az ázott vándorokat. Virág Lacinak cserébe az eddigiekért a székely-magyar kézfogást mesélem, nagy örömmel hallgatja, majd kezébe véve a zászlót a csapat élére áll, s megindulunk a Kőhegy felé.

Kisebb zuhék után már közel a Kő-hegy a gerinc úton. A Pilis-Hargita szabályait követve Dalnok és Boci csapatzáró szerepében hátul jövök, egyedül, s továbbra is folyamatosan boldog vagyok. Egy tisztáshoz érek, hosszasan nézem, időzök mellette, alighanem tele van tündérekkel, erős Napfény-erőt érzékelek, mosolygok nagyokat. Aztán beérünk a menedékházba, ott is elsőként a Pilis-Hargita történetét kell elmondanunk a pultos kérdésére, aki gratulál. Több órás töltődés, meleg tea, ebéd, még a gitár is előkerül, van bőven idő mindent kitárgyalni, aztán átmelegedve jöhet a következő kör kint a kilátónál. Már nincs eső csak szél. Laci előadása Atilla nagykirályunkat hozza elő, többször is belebizsergek, ahogy megidézi, átéljük azt a hatalmas csatát, és megyünk, vonulunk Róma felé is, ahogy az a Pilisből induló tűzgömb ment nemrég, augusztus 24-én szombaton éjszaka, amit egész sokan láttak, és az olasz meteorológusok is észlelték…

A mi Lacink itt igazán kitesz magáért, saját megéléseivel fűszerezi a mondandót, s megtudjuk miért különleges, csodálatos hely Pomáz, s hogyan támogatja, inspirálja az ideköltöző alkotó embereket, többek közt ezt tette Hamvas Bélával is. Végül Laci is átadja nekünk ajándékát, elvezet egy szent helyre nem messze a menedékháztól, ide szokott járni, s mindig hoz valamit magával, s leteszi, s átadja „nekik”, ahogy ő mondja. 

Itt is megalkotjuk a kört, és itt már a magyarságot, a világot és a lelkünket emelő mantrák is megszólalnak. Itt másodszor érzem azt, amit a Miatyánk alatt a Holdvilág-árok bejáratánál. A szívem közepe boldogan rezdül, és hirtelen ott vagyok a szívem közepén, ahogy elhangzik az első szó, s ez végig meg is marad.
Ereszkedünk lefele a Kő-hegyről, aztán kinyílik a tér, egy óriási mezőn járunk, körben a Pilis méltóságteljes csúcsai, nagyon messzire van tőlem bármilyen hideg vagy fázás, sokkal inkább hőhullámok, akár le is ülnék nézni ezt a csodát, s meghallgatni mit üzennek ezek a piramisokat idéző ormok. Norbi meg is mondja nekik, hogy ti biz piramisok vagytok. 

Pillanatok alatt átérünk a Bükkösön, és megérkezünk a Pilis-Hargita állandó vendéglátója Kemecse Attila kertjébe és házába, s következik egy újabb csoda. Az ő szeretetteli fogadása, a csodafinom halászlé, majd zöldségpörkölt puliszkával, álomjó borok, és persze a kitörő hangulat tovább fokozva gitárral, dobszóval, énekléssel, ott születő saját költeményekkel!

Köszönjük Drága Kemecse! Megint hihetetlen jó volt, óriásit szólt az utunkat megkoronázó együttlét ott Nálad! 

Köszönjük továbbá a Pilisnek, köszönjük Virág Lacinak, és nagy köszönetem minden vándornak, aki fogadta a hívó szót a Pilis-Hargita rendhagyó kirándulására!
Valamit megint megkaptunk a Pilistől, ez egyértelmű volt számomra abból, ahogy még a túra utáni éjszaka is folyt a hatalmas erőáradás. Valamit, ami nagyon fontos lesz a folytatáshoz, ezt meg is erősítették az éjjel jött üzenetek.

Áldás!

Szépmező Szárnya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése